Mályuszné Császár Edit: Adatok a magyar rendezés első évtizedeihez (Színháztörténeti könyvtár 7., Budapest, 1962)

színészek és a közönség" Nagyságának egyik titka éppen ebben állott: ismerte a színészeket* "Kiket lát a néző az eló'térben folyvást szeme előtt? kik veszik folyvást igénybe legfőképen figyelmét? Az előadó személyek." A szinház fennállásának elsó' percétó'l fogva a társulat tagja volt, s bár nem szeretett mindenkit, mindenkit ismert. Amikor tó'le függött a szereposztás, sohasem hibázott, noha élete vége felé már előfordult, hogy nem számolt az évek múlásával, egy-egy kedveltjét még mindig ifjúnak és ellenálhatatlannak látta, holott afelett talán már eljárt az idó'. A teljesítőképességet azonban akkor is fel tudta mérni: az érzelmi skálákat tökéletesen ismerte. És evvel olyan tulajdonságot mondhatott a magáénak, amivel ma sem minden igazgató, vagy rendezó' dicsekedhetik* A "szereposztásbeli tévedés" Szigligetinél kizárt dolog volt. Ha. előfordult, nem volt véletlen.73/ gesprochen? /II» k., szept* 26., /Sch/ szerzó'i jegyzet./ - Németországban olyan fontos a színházak ügye, hogy azt hihetné az ember, a birodalmat' a színpadi deszkákról és a kritikusok Íróasztala mellől kormányozzák. /Troizkij, i, nr., 14»/ 72/ Szigligeti Ede: A dráma es válfajai. Bpest, Athenaeum, 1874* Ezt a mondatát idézi Solt is, 1. tanulmány, 24-25* 73/ Szigligeti i. m. 77. - Nem valoszinü azonban, hogy bármilyen szinmü bukását rossz szereposztással szántszándékkal elősegítette volna.