Mályuszné Császár Edit: Adatok a magyar rendezés első évtizedeihez (Színháztörténeti könyvtár 7., Budapest, 1962)
Szerdahelyi József operai rendező' volt* Bizonyos tekintetben más megitélés alá esik tehát, mint kollégáio Az operának nagyobb szceni — kai lehetó'ségei voltak, kiállítására több pénz jutott, szabadabban rendelkezhetett a díszletezés kérdésében, meglehetó's hatalma volt a kar szerzó'dtetése és a másodrendű énekesek felett, A nagy szólisták dolgába azonban nem szólhatott bele - éppen, mint a drámai rendezó'k az elsó'rendü tagok alakításába - és feladata inkább az ének, mint a játék elbírálása volt. Ő maga kitűnő' szinész és kulturált énekes. Mint Déryné, a hányatott vándorszínészi pályán tanulta meg az énekművészet és a hangszerelés minden csinját-binját; a játékhoz kitüno alakja és élénk temperamentuma nyújtottak segítséget. Teljesen valószínűtlen azonban, hogy rendezéseiben mások játéka, vagy éppen valami összjátékféle megszervezése csak eszébe is jutott volna. 0 eljátszot ta Figarót a teljesen merev Pály mellett és ügyesen mozgott a nehézkes Udvarhelyi partnereként 9 de meg volt elégedve, ha azok szépen énekelték szólamaikat. Az operai rendezó'ség még kevésbé fedte a mai operai rendezés fogalmát, mint a prózai daraboké: elsó'sorban muzikális feleló'sséggel járt.^ 1 " Szerdahelyi Józsefről: Déryné Naplója» Sajtó alá rendezte Bayer József. Bpest, é. n» /1900/ III, k. 70 - skk. Pukánszkyné Kádár Jolán i. m, I. k., II. és III. fejezet, Mályuszné Császár Edit: Egy színészházaspár élete. Bpest. Művelt Nép Kiadó, 1956. i. m. 280., 2. jegyzet. T.Erdélyi Ilona: Erdélyi János Levelezése,, I. k., Bpest, Akadémiai Kiadó, 1960.1848-49. Podmaniczky Frigyes: Napló Töredékek. I. k. Bpest, 1887. 219.