Wolf – Pfützner: A német munkásszínjátszás (Színháztörténeti könyvtár 2., Budapest, 1961)
A proletár-revü
kezdte meg a "Kékzubbony" csoport - a munkások nevezték el "Kékzubbonyosok"-nak - németországi vendégjátékát a berlini Piacator-szinházban. Mintegy 1927 december közepéig az akkori birodalom minden nagyobb városában felléptek és produkciójukkal példátlan sikert arattak. A csoport műsora 2 0^ a Szovjetunióban végbemenő szocialista épités témáit ölelte fel. Az egyes műsorszámok rövidek voltak és aktuálisak. A műsor a német néző számára szokatlan pontossággal pergett le. A függöny az egész műsor alatt nyitva maradt. Világítási effektusokat nem alkalmaztak. Kelléket és jelmezt csak a legszükségesebb esetben vettek igénybe és csak jeleztek velük. A hatás az egész csoport és az egyes szólisták erősen ritmizált előadásából fakadt, ez egyaránt megnyilvánult a beszédben, a zenében és a mozgásban is. A műsorban széles teret foglalt el a szatíra.Ez azonban nem annyira irodalmi formában és nyelvi kihegyezettségben jelentkezett, mint inkább meghatározott tipusok külső eszközökkel való parodizálásában.A megoldás illusstra^ tiv volt. A kimondott szónak általában csak csekély Jelentőséget tulajdonítottak. Kizárólag jelszavak, felhívások megformálása céljából használták a beszédet, ezzel szemben gyakran alkalmazták a plakátot, amely magyarázott, statikus áttekintést nyújtott vagy ábrázolta a jelszó optikailag ható formáját. A zenét és a táncot is bőven alkalmazták. "A népdaltól a slágeren keresztül az operaáriáig mindent felhasználnak. Különösen gyakran alkalmazzák a megzenésített gúnyverset, melyet népi hangszerek kísérnek. De a jazz-zenekart sem vetik meg. Táncformáikhoz egyaránt felhasználják a népi táncot, a szalontáncot és a géptáncot... A szalontáncot, mint kulturálatlant, parodizálják. A géptáncban ábrázolni akarják a mozgó gépet, a mozdonyt, az órát, a hengert, a futószalagot stb..." 2 1' Ezek az alkotóelemek, minden színjátszótól sokoldalú tehetséget és technikai tökéletességet követelnek, a pre- 115 -
