Szigligeti Ede-Emőd Tamás: Liliomfi; Q 20390

Hsg Hxj m r . -'*•'• xlil r rit iíxl --Ki -X2& a íj Szilvái. Liliomfi. ' xs£ .'/xsl' isi V3 'Í is 2 Iii X33 • • ? .Xa lúí IiJ Kányái. Liliomfi. Szilvái. Kányái. Szilvái. Kányái. Szilvái. Kányái. Szilvái. Kányái. Szilvái, Kányái. Szilvái, Hát én pedig - - én pedig — per zsupp vitetlek haza! Erted? ! Vason! Per zsupp! Haha! Hahaha! 10. jelenet. Kányái jobbró

l be./ Mi tetszik uram? Kiveszi ajculcsot zsebéből, s a mellékszoba hátsó ajtaját ki nyitva

, e

Ii

i 1 an./ Jöjjön, - jöjjön csak fogadós úr. Kérem: önnek csak egy pincérje van? Csak egy kérem. Nos, akkor tudja meg, hogy az nem pincér, - az az én gyámfiam álruhában, - az én csi

virgó-csavargó, kóricáló unokaöcsém. Ugyan már. Az én pincérem? Ugyvan. Az unokaöcsém. Ő egy ősi nemesi család ivadéka, hogy ne mondjam: sarja. Aábá

mu

l. Aztán:/ Hinnye, ezer akó, csutora! Már most kezdem érteni!...Pincérnek állt be a lányomért, - hát persze, - hogy elcsábítsa. Höh: ez kitelik tőle. - Szerrencsétlen apa. Es én olyan szamár voltam, hogy rá nem jöttem, - pedig soha egy krajcárral meg nem csalt, se engem, se a vendégeimet. Tyü mordizom...Most veszem észre: hiszen az arcából is kilátszik, hogy született uri fajta. Persze. A borba se akart vizet mismásolni. /Felemelt mutatóujjal:/ Akkor kezdtem gyanitani, hogy nem igazi pincér-termé szet. Hát nem is; ő nem az. De most rajtakaptam. Képzelje: átöltözött, elváltoztatta a hangját, szőke parókával járt előttem, - hogy rá ne ismerjek! Szőke parókával?? Ni csak ni. Most jut eszembe: valami szinikomédiás volt itt, annak hánytuk szét a holmiját az ivóban, bizto san ott kaparintotta kézre.. .Na nézze meg az ember! Hogy igy lóvá tett! De én elcsiptem; ide zártam a mellék szobába, innen nem menekszik / Es most arra kérem önt, szegény megcsalatott atya, akinek a lányát - egyetlen lány, ugye? - Kányái igent int/ - akinek az