Arany János: A Jóka ördöge. Pórrege /1851./; Q 19938

- 6 Megörült, - kész volna verebet is fogni, A túlsó szomszéd is hallá mosolyogni Azzal kapta magát, egy perczig se' késett, Bement a szobába, meggyujtá a mécset. Fényes nappal ottan keresgélni kezde. Mint a ki tüt, vagy más effélét elveszte. Nem maradt el egy szög, nem maradt el egy zug. Minden ágyat felszór, minden lomot felrúg. Padon és pad alatt, házban, ólban, szinben. Összehány, tűvé tesz minden helyet kinn, benn. Látta ezt az anyjok, szemével kisérte. Mint orsót a macska; de nem szóla érte: Csúnya görbe szemmel majd hogy át nem szúrta. Oldalát a kérdés majd hogy ki nem fúrta Nem állhatja egyszer.... egyet-kettőt köhent S megszólal: "no, mi az ebszemét keres kend? "m e g V a n , édes lelkem! Hálá az Istennek! Csakhogy végre megvan! no, azon örvendek; Már biz' én azt hittem - már kétségbe estem Hogy soh' se lelem meg a nyelvedet, testem,

(

| / -