Szigeti József: A vén bakancsos és a fia…; Q 18915

- 33 Hons / csendesen sirtxi kezd / I Lidii Ko megint eltörött a mécses. / : 'ihályhoz súgva / 7 . Vigasztalja meg, Mihály bácsi, mondja, hogy maga sem hiszi Laci halálát. . i * Mihály: He sírjon, édes Ilonkám, aég megjöhet. Mikor én katona voltam, hányszor költötték holt hireaet é« mégis itt vagyok. Amondó vagyok, hogy Lacit is meglátjuk még. <* Ilons / átöleli Mihályt / Meglátjuk, Mihály bácsi, de nem itt, hanem ott, ahol nem választ már el a halál, mert halottak leszünk mind a ketten. \ . % j - • • . ; ' Mihály: / hirtelen feltörő zokogással / Halottak bizony, édes Ilonkám, szegény Laci fiam már ott várakozik ránk. Ilon: / a keblére borul / Be sirjon Mihály bácsi, mert -•V megszakad a szivem. Mihály: Hogyne eirnék, mikor nincs nekem senkim többé ezen a kerek világon. / szégyeHi 'a sírását, hirtelen elhallgat és köszönés nélkül elmegy / Ilon: Mihály bácsi, ne siessen ugy, álljon meg. Mihály: / visszalép / Tessék, galambom. Ilon: Van-e még otthon abból a kalácsból, amit tegnapelőtt vittem ? Mihály: Sincs lelkem, az utolsó darabot odaadtam tegnap a félszemű Péternek, olyan éhes volt szegény s ki segítsen az apátlan-anyátlan árván, ha nem a másik nyoao rult. Ilon: Tudom, hogy olyan jó szive von kigyelmadnek, hogy az utolsó falatját is odaadja, ha éhezőt lát. Éppen e-