Igaz barátság és szíves szerelem; Q 14598

14 — II. szakasz. Altades és Floren tin a. Altades. ^z Isten sok jókkal látott, sok bajjal is, Kedvezési között sújtott ostorral is, Szomorított kárral, táplált haszonnal is, Miként a nap fénylik, borúi homálylyal is. Változik az idö, hol ködre, hol fényre, Néha kemény fagyra, néha tér lágy kényre; Erre kedvet viraszt, biít ama reményre, Eső is hull néha a sima ösvényre. Ki térítheti meg az elhaladt jókat, Mint szelek szárnyára eresztett hajókat? Füvön dongó méhként mindaddig kerültem, Kivánt dolgaimban mig nem részesültem. Elmúlt a régi jók szép emlékezete, Akkor volt testemnek boldog öltözete, Mikor derekamnak kard volt övezete; Rettent attól minden szomszédság nemzete. Mikor pálezám helyett kopjámat ragadtam, Gyors evet módjára lóra felugrottam , Országok határán Rektorként nyargaltam, Ellenség erejét játszódva próbáltam. Mikor szellömódra könnyű lovam fordult, Dob- s trombitaszóra bennem a vér pozsdult, Ha ellenségképen valaki rám mordult, Annak piros vére kardomról lecsordult. Szebb Isten áldása nincs az egészségnél, Dicsöségesb erény a hös vitézségnél,