Hunyady Sándor: A kártyás asszony; Q 13269

21 Kovács: A holland kormány ismét épit, mélyen, bent a szigeten. Maláriás, gonosz területen. Oda keresnek sorsüldözött országokban, kétségbeesett egzisztenciákat. Mert a dolog veszélyest Majdnem olyan kalandos, mint az idegenlégió! Vezér: Oda akarna menni? Kovács: Nem akarok. Itt van, ebben a városban, mindenem. Imádom ezt a várost. Az uszodáit, a szinházait. A média szivart. A köménymagos kenyerét!... De ha muszáj lesz?!... Az előbb, amikor az utolsó bankomat kihúzták, ugy éreztem, mintha már ott is lennék! Éreztem a tropikus meleget. Még a szúrást is éreztem, mintha megcsipett volna a lázterjesztő moszkitó. Vezér: Itthagyná a feleségét?! Azt a bájos teremtést?! Amikor megházasodott, azt hittem, megkomolyodik! Kovács: Oh, kérem, mitől komolyodnék meg? - A feleségem a tenniszgrundon ismert meg. Azt hitte rólam, a fiatal fejével, hogy egy barnára sült, porcellánnadrágos félisten vagyok. Már most magyarázzam meg neki, hogy csak egy középkeresetü, peches magánmérnök az ura?! Taszitsam bele a borjupörkölt-szagu szegénységbe? hem tudom megtenni, kérem. h

em engedi az önérzetem! - Dugdosom előle a bajaimat. Vezér: Miért? Olyan pazarló asszony a felesége? Kovács: Dehogy kérem. A perverzitásig fukar. Térdreesik egy pengő előtt! Nem is értem, miből olyan csinos, olyan elegáns, hiszen annyi pénz sem kell neki, mint egy kanárinak.hogy egészen őszinte legyek, ma éjjel főleg miatta kártyáztam. Szerettem volna elvinni Brioniba. Vagy akár-