Sztanyiszlavszkij konferencia; Q 12297

Oleg Jefremov rendezői munkája jóval egyszerűbb, szigorúbb és - a mai témák iránti szenvedélyét illetően, amelylyel következetesen és féltékenyen követi a MHAT alapitójának hagyományait - állandóbb. Jefremovnak abszolút hallása van az emberi átélés valódisága iránt. Elűzi a hazugságot, a hamis hangokat és a szépelgést a szinpadról, kockáztatva, hogy szárazzá válik. Számára az etikai, állampolgári kiindulópont drágább, mint az esztétikai. Nem véletlen, hogy előadásai mindig elsősorban nyilt vallomásos hangsúlyaival tűntek ki: a Szovremennyik szinpadáról mintha annak az ifjú nemzedéknek a hangja hallatszott volna, amely "igazságban" szeretne élni. És a Szovremennyikben, ugyanugy, mint most a MHAT-ban, mágnesként gyűjtötte mindig maga köré a "szinészi szinházat", készen arra, hogy lemondjon az "aktiv" rendezésről és alárendelje magát a szinésznek. Az évek múlásával az indulatos infantilitástól rátért a nagyobb komolyság és a rendezői sokjelent ésüség útjára. Utolsó programszerű munkája az Ivanov

. A drámát megszabadította a hétköznapiságtól, olyan enteriőrben játszatva, amely mintha egy kiforditott exteriőr lenne. Az alkonyi fény, az őszi ferde sugarak egy sápadt, hórihorgas embert, Ivanovot világitják meg - Szmoktunovszkij alakításában -, aki a szinpad üres, elveszett térségében kóborol, kabátjába, mint egy kórházi köpenybe burkolózva - az egész alak mintha a Hatos számú kórterem

ből lépett volna elő. Bár a rendező hűséges maradt az "emberi lélek életigaz3ágaihoz", a csehovi hősöket mégis uj szinpadi dimenzióba vezette. Alig észlelhető célzással utalt a régi MHAT-beli diszletekre. íme az az eset, amikor Sztanyiszlavszkij rendezői hagyományainak felujitása nem erőszakoltan, hanem fokozatosan jelentkezik, mintegy a történelem gesztusaként, amely már régen száraz és lapos kiállitási tárggyá változtatta a kényelmes csehovi enteriőrt. A rendezők Sztanyiszlavszkij stilusának megújításához saját utjukon haladnak. Ez a folyamat elkerülhetetlen, 36