Móricz Zsigmond: Odysseus bolyongásai; Q 11461

- 62 No te zöld lomb, jöszte ide, te, a legremekebb babérfa gallya, mely Phoebus szent padozatát tisztára kisöpröd. Odysseus: Szerelmünk reggelére virrasztott az aranyijas Phoebus Apollon, széphaju Kirke, isteni nőm. Szerelmünk erejére kényszeritlek, mai nap végét kell v etni azonnal ennek a szörnyű életnek örökös örökre. Kirke: Szép isteni kert ölén téptelek, hol a tiszta habok lágy harmata el nem apadva locsolja örökké a szent mirtusnak lombozatát. Odysseus: Széphaju istennő, bajos, büvölőszavu Kirke, jöszte velem e világból, jöszte velem a világ más végére, jöszte velem... Elhagyod az arany hideg csillogását, elhagyod a muzsikát s a táncot, elhagyod a gazdagságot örökre: jöszte velem a szegénység otthonába! Szenvedni jöszte velem! Kirke: /halkan, fáradtan/ Nem tudom, mit beszélsz... Odysseus: Csak a közös szenvedés köti össze a sziveket: vagy te jössz velem, elmenekülve a tengereken, mig