Móricz Zsigmond: Odysseus bolyongásai; Q 11461

- 63 fészket adnak az istenek. Vagy én maradok, hanem akkor pusztul innen minden, ami szemét! ami piszok, ami arany ganaj. S egy év múlva, kettő, három év múlva, nem nevezik félelmes szivvel a balga hajósok legszörnyűbb zátonynak a tengerek hátán Ajajé szigetét, de a boldogság szigetének. Kirke: /a virággal megcsapja Odysseust/ Két-három év?... két hét múlva kirúglak a disznók közé, hires Odysseus! Odysseus: /belenémul, aztán felhördül/ Engem? Engem, Odysseust? Veted ám a magad nyomorék ficsúr fene nyalakodó piperkőc rongyaidat! Itt legfeljebb én rúglak ki, ha az istenek isteni lánya vagy is: asszony! Kirke: /hidegen/ Mit akarsz tőlem. Ody s s eu s : /me g enyhül/ Szeretni akarlak, szivem édese, mint lélek a lelket. Kirke: /sóhajt s elfordul/ Ah, nekem nincs lelkem. Odysseus: Széptestü Kirke, én nem tudom, ki vagy: én csak az érzéseimnek odaadva magam hiszem, az vagy: szép! akinek érezlek...