Móricz Zsigmond: Odysseus bolyongásai; Q 11461

- 36 az érett férfiura. Odysseus: Hát te maradj e helyütt hiveimmel, és csak egyél, igyál a barna hajóknál, ám én nem maradok, mert kerget a végzet. Kar: Várj, várj Odysseus, várd el a sötéthajú éjjelt! Óh, hova mennél, boldogtalan, az éjszakában. Várj, várj, várd meg a rózsaujju szép kora hajnalt, Apollo napja ragyogjon, ha felkél! Odysseus: Hozzátok a ládát, a ruhatartót, hadd övezzem magam hószin köpenyemmel, hadd kössem hajamat arany karikámmal, hadd vetem vállamra a kétszegü kardom, Hermes, aranyvesszó's, te lépj hozzám, kegyetlen isten, és a gonosz bajtól szabadits meg. íme, nemes füved, ezt veszem én kezeimbe, s ezzel lépek a nagy palotába, s ez a vész napján tovaüzi a bajt, meg a rontást. Surylochos: Hová mégy, Odysseus, vagy ha elmégy, vigy magaddal engem is. Inkább akarok vezetőd lenni, mint heverészve félni, inkább vesszek el veled Kirke aklában, mint egy életen át siratozzam vezérem! Odysseus: Én egyedül megyek vészteli útra! Senki ne kisérjen és senki se féltsen. A merész ember Zöldágra verődik, bármi világba vesse a végzet. /31»/