Arany János: Buda halála; Q 11191

- 30 Hajnal: Görbe tevék hátul, mint óriás ludak, Libegő járással hosszú nyakat nyutnak; Kincs vala, kincs-érő, azokon terhelve, Sátornemü, szőnyeg, drága szövet, kelme, Ezután a szolgák, barna vegyes sorral, Mint valamely árnyék, húzódtak a porral, Gyöngyvér: /"Nézte alattomban, sátora szük nyitján, Állva belül vastag, lefolyó kárpitján; Puha kezecskéit összecsapá rajta, S akaratlan egy szót száján kiszalajta"/ /felindulva/ Ki hát ez az asszony? miféle királyné?... Mintha nem is volna, több nála, királyné! ő pedig az volna, született neméből, 3 nem tegnapi pille Buda kegyelméből! /hirtelen megfordul és indulatosan bemegy a sátorba./ Hajnal: /néhány pillanatig még figyel, majd ő is eltűnik./ Szin: néhány pillanatig üres, majd belülről két lány "csillagszemű lyánok", "földet söpör uszó fátyoluk » szegélye" félrehizza Etele sátorkárpitját. Etele kivezeti Ildikót. Zene halkan tovább, lányok és Rabszolga /táncos/ táncmozdulatokkal foglalalatoskodnak körülöttük. A szerelmi jelenetnél zene felerősödik, táncosok leengedik a kárpitot és tánc, amely a Regős szavaival összhangban van.