Arany János: Buda halála; Q 11191

- 31 /Ildikóval együtt az előtérbe lépett/ Beh szép vagy, öröm vagy, én gyönyörűségem! Bizony annál is még szebb vagy te ma nékem, Mikor első izben palotámba jöttél, Világ szép asszonya, te az enyim lettél. Akkor is ám kérők hada gyűlt miattad, Noha első fá^rss: férjed* sápadva sirattad. /léki cs inylően/ Vitéz fejedelmek, világi leventék Kincses ajánlattal szerelmök izenték. De te, gyermek-özvegy, Szigfrid után sírtál, Másnak szerelemre soha meg se* nyiltál; VaLamint a bimbó vissza ölét zárja, Ha korán-hév napnak elhagyta sugára. Te is ugy maradtál napod kora szüntén, Hervadva szerelmed hamari eltűntén, Mielőtt még tudtad, igazán tanultad: Ugy kelle siratnod valamint elhultat. De mióta lettél édes feleségem, Minden ölelésre gyönyörűbb vagy nékem, Mert szép ködös arccal, könnybeborult szemmel Legszebb pedig a nő piros szerelemmel. Nyilj hát, teljesedjél, én rózsa-virágom! Borits leveliddel, puha boldogságom! Szivja soká, szivja szép ajkad ez ajjak! Kedvem lenne ma, hogy öleden meghaljak. /"Nem felel az asszony semmit ezen szókra, Csak tüzes orcáját engedi a csókra, Félig nyilt szemeit, pici gödrös állát, Grömböitsü. két karját, sima fehér vállát." I