Arany János: Buda halála; Q 11191

-23De az öregember csak tövis az ágon, Látja, hogy ő nem kell ezen a világon, Ide-bda zsémbel, zörög mint a haraszt; Érzi, hogy oly vendég, kit senkise maraszt. Engem itt is unnak - érzem, tova hinak: Örömest lennék már vendége Odinnak. Vada húsát enném, méhsört vele innám, Háza előtt a bajt ifiodva vinám. Mint gyerek a bölcsőn néz csak tehetetlen: Nézem a világot elfolyni felettem. Láttam, hogy a nap, hold, az örök menny sátra Ma is az, ki tennap, s ama kéklő Mátra: De az ember dolga soha nem állandó, Keze-müve psztul, maga is halandó. Láttam hiu voltát emberi dolognak, Hamari felhágtát, hamar estét soknak; Királyok elestét, birodalmak vesztét; Diadallal kezdték, cudarul végezték. Jól beszélsz, öreg, bár, vigyázván szavadra Fátyolkép terited azt a gondolatra, Kiméled is a szót, bő beszéddel élvén, Ismeretes dolgot hosszan elmesélvén. /megbátorodva, még bizalmasabban hajol Eteléhez/ Budának is én ezt mondom vala szinte, Mert nálad idősebb, nem is oly őszinte: /védelmezőn/ Koros ember gyengül...