Arany János: Buda halála; Q 11191

/Már egészen este van. Regős utolsó szavainál Buda és Gyöngyvér lépnek ki a sátorból. Nézik a csillagokat. Buda átöleli Gyöngyvért./ Buda: /kedves, hetyke legénykedő

ssel/ / Nézd, feleség, Gyöngyvér, mi szépen süt a hold Nem vagyok én még vén; hanem a bu, a gond; /Elengedi az asszonyt, kihúzza magát/ Acélos erővel minden inam pattan: Megvinék bizony én Etelével hadban. Gyöngyvér: /rémülten betapasztja a &záját/ y Jaj! - én édes uram - mint ide nyillallott! Oktalanul többé igy ne beszélj, hallod. Buda: /kicsit hetvenkedik/ Harcoltam gepidák fene törzsökével; Én ifjú dolgomban vittam győzelemmel. Gyöngyvér: Vissza magad harcos napjaidba éled \ Etelén győzelmed semminek Ítéled... Buda: /hangjában komoly elszántság is érződik./ Meglássa no bárki: megvivok'Etellelí Gyöngyvér: Oh bizony elfordul e zsönge szerencse: Nemhogy Etelétől árva fejed mentse! Gyöngyvér : /befelé indul, Buda tovább néz a csillagos éjszakába. Gyöngyvér mégegyszer visszafordul, jelentőségteljesen, fojtottan./ Ott a győzedelem, hol az Istenkard van... Buda: /megérti, felridadtan/ Mind a hunok tüstén körül arcom* vennék, Magam is e karddal, győzhetetlen lennék. \