Arany János: Buda halála; Q 11191

ч - 115 Gyöngyvér: Buda : Gyöngyvér: Buda : Kanyaré : Buda: Kanyaré : /alig hallhatóan, szinte sugalmazva, már egészen a bejáratnál van./ Ha egyszer kezedet ráteszed a kardra... /kihúzza magát/ Én, Buda király, mint Isten is akarta! /hirtelen belép a sátorba, gondolataival szándékosan magára hagyja Budát./ /nagyon halkan, maga elé/ Mely Iáén az égből - te, Hadúr, ez eszmét, Te adád most nékem, szánván Buda vesztét! \ \ Vagy valaki, ébren - feledett álomban Mondta nekem? ...Sőt te, te Hadúr, e nyomban! /kis szünet/ > De ki lesz ah bátor?... /átsuhan a sötét szinen és ebben a pillanatban hirtelen Buda elé lép./ /első pillanatban meghökkenve hátralép, egy pillanatig merőn nézik egymást, aztán Buda bizonytalanul, tétován megszólal/ Meglátom, Kanyaró, van-e hős sziv benned, Etele sátrába, éjszaka bemenned. Kard függ ott valahol, megismered erről: /övcsattját mutatja/ Hüvely atyámé volt, látod-e cimerről... Azt nekem orvul te... ha nekem elhoznád: Aranyban-ezüstben elnyered a hasznát. /Megdöbbent Kanyaró, gondola egy hosszat, De utóbb fellángol, merni, nagyot, rosszat, Szája vigyorgástól lőn még iszonyúbbá, Dísztelen-ily szóra vonogatta csúffá/