Bornemissza Péter: Magyar Elektra; Q 10341

- 47 Electra Orestes Electra Orestes Electra Orestes Electra Orestes Electra Orestes Electra Orestes Electra Orestes Electra Orestes Electra Az istenért, kérlek, ne vöcíd el édes uram. Mit teszesz vele? Jaj, nem szakadhatok el az én egyetlenemtül. Ereszd, mert semmi ez. Jaj, nagy isten, lám, átkozott voltam én, im még csak hamujával is nem birhatok az én édes arámnak. Jaj, nagy isten, mit tegyek? Ne jejgass, jó leány, csak hiába sirsz. Oh, nyavalyás fejem, könnyű nektek, de nemhiába sirok én az én édes segitőm halálán. Lám, mondám, nincs semmi nyavalyája. Kinek? Az te arádnak, Orestesnek. I

Togy tudod., édes uram? Mert láttam. Ne csalogass, jó uram. Ihon, ha nem hiszed, nézz e gyűrűre, ezt te adtad jelül neki, ezről megesmered. Mit kesergetsz, édes lelkem, hogy nem szólsz. Óh én édes vérem, te vagy az én gyönyörűségem. Te vagy az Orestes, jól esmerlek, Oh, nagy örömömbe hova legyek. Veszteg, immár, jó néném, im megjüttem immár. Látlak, nagy szerelmem, örül az én lelkem tebenned. Chorus, látod-e, ez az én egyetlenem, az Orestes. Chorus nézz erre, ez az, ki megholt vala, im feltámasztotta az isten.