Bornemissza Péter: Magyar Elektra; Q 10341

- 44 Orestes Oda adom neked, mert nagy szeretetet mutatsz hozzá, én hiszem, jó esmerő

je voltál. Electra Orestes, Orestes, miért hagyál el engem? Oh, szivem, lelkem, Orestes, mint család az te édes nénédet? Hiába biztam tebenned. Micsoda vagy te én ölembe? Csak por, hamu, semmit nem használhatsz énnekem. Nem igy küldtelek én ki tégedet; mikor na, y titkon elhozálak az bó'csőből, ugyan röpdössz vala kezembe. Azkor is nagy keserűséggel csókolgattalak, mert nehezen váltam meg tetüled, de féltettelek az te gonosz anyád tul. Azért nagy reminységgel küldöttelek, hogy te lennél atyádért bosszúálló. Örültem, mikor hallottam egészségedet, nagy szorgalmatossággal éjjel-nappal esedeztem teérted. Méznél édesebbnek tartom a te jöveteledet, de minden méregnél keservesebb az te jelenvaló voltod, mert kiáltok tehozzád, de nem hallgatod meg az én beszédemet, panaszolkodom előtted, denem felelsz énnekem. Meghálál, szivem Orestes, oh, egyetlenem, hova legyen immár az te Electrád, kitül várjon segitséget! Orestes, lelkem, ki torolja meg az te édesatyád halálát! Hova hagyád az te szeginy népedet, hogy hagyád nyomorult nemzetségedet? Jaj, elveszek immár, jaj, jaj, lelkem. Orestes.