Szomory Dezső: Bella; Q 9424

- 42.Bella: /^ki az ablak felé távolodott, mot átszól, valami lappangó gúnnyal a hangjában/ Jó napot!... Talpa-Magyar: /aki mind heveseaben lüvelte ét sóvárgó pillantásaifi/ Oh kezót csókolom... Már nem beteg, isteni Bella? Bella: Mér nem, hogy magát látom... Talpa-Magyart Oly boldog vagyok... /karját kinyújtva fölkavarja a levegőt/ De micsoda távolság!... /a hirtelen magánkívül az örömtől/ Oh, a mama...látom...olvassa a /mint a fuvola/ Bemdlhetek?... Keilitsné: /az ablak felé gyorsan/ Hogyne... t ogyne... Talpa-Magyar: /mindenről megfeledkezve, s nagyon clénken/ Azt is láttam az imént, Tormáit elexpedlálták...mily boldogság!•.. az álvölegényt! De micsoda távolsági Bella: /bosszúsan és befelé fordulva/ Hallatlan... Talpa-Magyar: Éppen rendelek, kérem...sajnos, most nem maradhatok, ugy hagytam ott egy pácienst, hogy magát megláttam, ugy hagytam ott a fogkuzóval a szájában, kérem... Mások is várnak... jönnek is most...csengetnek...talán éppen a gróf Thurein gyermekek... /eltűnik/ Keilitsné: /egyre olvasva/ Ez aztán igen... ez szerelem! £z szerelem! Csak ugy ég, lobog, szinte perzseli a kezem.•• Bella: /idegesen/ Hagyja már aoba kérem, hagyja auba... Keilitsné: /egyre a levéllel/ Oh istenem... s mégis oly szerény, oly alázatos... sirni tudnék, oly megható... ez aztái igen, ez egy érző sziv, egy őrület !