Szomory Dezső: Bella; Q 9424

- 29.Kellltsné: Keilits: Keilitsné: Keilits: Keilitsné: Keilits: Keilitsné: /a kezébe rejtett # arccal és zokogva/ óh istenem! óh istenem! Hét tudhattam, hát sejthettem! Óh istenemi legjoub szeretnék meghalni e percben... ha meghalnék most rögtön...Ch Istenem! óh istenem! az én gyermekem, az én gyermekem... anya...arqfa... az én gyérmezem anya... /és némi küzködés, tépelődés után hirtelen/ De remélem, legalább a gróftól?... No látod, hát érdemes veled beszélnem?... /idegesen, hevesen/ Azt kérdezem, vájjon a gréftél? Ehhez ser.mi közöm. Ha egy fiatal urileány ilyenformán lesz várandós, egészen mindegy, vájjon egy gróftól van-e, vagy egy lovasrendőrtől. Kár bocsáss meg... De még ha a gróftól is...Ez nem mentség...mindene meg volt tőlünk...mindent kapott tőlünk... ez nem mentség... A »rentség: a husz éve! az ifjúság, ami elsodor, a művészi pálya, ami nem kötelez, a színházi lé^cőr, ami elbódít...3 a szilaj természete, az izzó vére, amit tőled örökölt... Kikérem magamnak...Volt nekem dolgom valakivel, mielőtt a tiéd lettem? A leghűbb hitves, a legpéldásaeb anya voltam és soha meg nem csaltalak, pedig csak a jó isten a megmondhatója, micsoda kedvem lett voln3 hozzá! Keilits: /egy mcsoly/ Eo ugy-e?... Hát értsd meg Louise...