A vidéki színházak ünnepi hete (tanulmányok); Q 8878

Ezek mind nehéz problémák voltak. Kosaura először szerelmes Florindoba, majd jön a hazug és elszéditi. Eddig világos, mert Florindo nem. vallja be a szerelmét, jön egy káprázatos lovag, abba beleszeret. De ni van а szonett—jelenetnél, ahol a márki már megkérte a kezét? Az erkély-jelenet ugy kezdődik, hogy a leány kimegy az- erkélyre és felvesz egy szonettet. Azt mondja: ez nekem szol. Feltételezi, hogy a jövendő férje irja> nem hiszi, hogy Florindo verse, hanem, hogy egy uj szerelmesnek a versét fogadja el, Ugy érzem, igazuk van a kritikusoknak és dramaturgoknak, amikor azt mondják, Goldoni a jelenetek sokaságát irta be a darabjába, hogy Lelio még nagyobb hazugságokba keveredjék. A szonett-jelenet és a III.felvonás levél-jelenete azt mutatja, hogy ezek a hazugságok Leliot különösebb jellemvonásokkal már nem ruházzák fel, a cselekményt magát nem viszik döntően előbbre, csak ujabb alkalmat adnak egy sor hazugságra. Ezek a kérdések vittek odáig, hogy megpróbáltam egy dolgot következetesen végigvinni, s mivel ez az egy dolog rossz volt, az átdolgozás és az előadás sem sikerült. Szeretnék egy-két olyan rendezői hibáról beszélni, amely ebben a darabban különösen megmutatkozik a rendezői módszerbon is, s azt hiszem, hogy ezek - ha kisebb mértékben is, de valamennyi rendezőt Is biztosan valamennyi szinészt is izgatnak, Gábor elvtárs cikke után találtam meg ezt a gondolatot, éppen a "Hazug" előadásával kapcsolatban, Gábor elvtárs azt irta két sze* replőről, hogy azért nem tudtak jobban, elmélyültebben, felszabad dultabban játszani, mert mire a színpadra kerültek, a rendező már egy kész elképzeléssel jött, ami neki nagyon tetszett, de ugyanakkor meg is kötötte a szinész fantáziáját és ezért sohasem tmdott benne egészen feloldódni. Nálunk a "Hazug" előadásánál ugyanez történt, ami a rendezői munkának ögyik döntő hibája volt. Az egész darab megoldása, még a szituációkban, képekben, nagyon sokszor ötletekben is az én fejemben előre'• készen volt. En a darabot felolvastam a társulatnak s"majdnem valamennyi szerepot remekül eljátszottam, egészen szép sikerrel. /Derültség,/ A hiba ezen a felolvasó-próbán kezdődött. A színészeket rögtön béklyóba kötötte az, amit a rendező szájából hallottak, különösen amikor színpadra léptünk, Éh valóban az ötleteknek nagy bőségét ontottam a színpadra, és úszkáltam á gyönyörűségben, hogy mégmindig jutnak eszembe ötletek, amelyek a színészeket eléggé lenyűgözték. Ugyanakkor egyrészt teljesen a rendezőre biztak alakításuk kérdését, másrészt valóban az ötleteimhez s az egész elképzelés menetéhez, ha kellett, erőszakosan is ragaszkodtam. Igy a szereplők nem a maguk fantáziájából és élményeikből alakították ki a jellemeket, fejlesztették a játékokat azokhoz a szituációkhoz, amelyeket jó játékkal meg kellett volna oldani, hanem a rendezőnek már előre elkészült és lefixált elképzelését igyekeztek megvalósítani, Igy volt ez-zel Csorba kartárs is, akit én ma is igen alkalmasnak tartok a szerepre, tehetséges szinész, állandóan azon igyekezett, hogy az én játékaimat, amelye к neki nagyon tetszettek, jól eljátssza, s ezért lett cüyan görcsös az egész alakitása,mert ez nem lehet szinészi cél. Szinészi cél az lehet, hogy az előtte tisztázott feladatokat a maga eszközeivel és fantáziájával, a rendező segítségével és irányításával megoldja,