A vidéki színházak ünnepi hete (tanulmányok); Q 8878
\ 4 - 203 A Szegedi Nemzeti Szinház előadásának megvitatás a. Davidoglu : Vas és acél. 1952. junius 13. Délután. Horváth Ferenc elnök: Kedves Elvtársak I A vitasorozatot a Szegedi Nemzeti Szinház "Vas és acél" cimü Davidoglu darab előadásának vitájával folytatjuk. Felkérem Várkonyi Zoltán elvtársat,-tartsa meg beszámolóját. VÁRKONYI ZOLTÁN: Kedves Elvtársak ! Kedves Kartársak I A Vid=ki Színházak Ünnepi Hetén a Szegedi Nemzeti Szinház Mihail Davidoglu "Vas és acél" cimü színmüvét mutatta be, Földes Mihály átdolgozásában, Szilágyi Albert rendezésében. A Vas és acél két problémát vet fel, egyrészről a népi demokratikus színmüvek ügyének kérdését, másrészt azt, hogyan teremthet jó színpadi közérzetet, hogyan építhet "fel hiteles alakítást, előadást szinész éeorendező, ha nem szereti az anyagot, amelyből a szobrot igy, vagy ugy, de meg kell formálnia. Bálint elvtárs elmondotta nekem, hogy ezzel a darabbal első formájában nem értettek egyet. A színeszek mag.ök bírálták meg első felolvasáskor a darabot,' amely egyidőre lekerült a műsorrendről s jobb hijján az "Erő" került szinre. /:Derültség :/ Igy és ekkor láttak neki a darab átdolgozás! munkájának, amely - mint arról később beszélni fogok - nem sikerült tökéletesen. Színházainkat általában bizonyosfajta bizalmatlanság jellemzi a mienkéhez hasonló, de mégis csak más körülmények közt megszületető népi demokratikus színmüvekkel szemben s igen könnyen vetik el a mü eredeti formáját. Ebben az esetben az első benyomásra siker reményével nem biztató darab, amely ellen maga a rendező is berzenkedett, végül mégis csak próbarendre került, bemutatták és a bemutató komoly sikert hozott a szinháznak és színészeinek.. Az a benyomásom az előadás után, hogy a szinészek ebben az esetben az egyetlen helyes és elfogadható álláspontot foglalták el, nem a mü dramaturgiai fogyatékosságait, hanem a benne szereplő emberek erényeit tekintették ábrázolandó alapanyagnak. Ugy értem ezt, hogy művészi és politikai érettséggel meglátták, hogy mai életünk harcairól, féltve örzött béként megőrzéséről, a mi szeretett hőseinkről van itt szó; őket ábrázolni, megszerettetni, az б életüket élni a színpadon, minden szocialista művész elsőrendő feladata. Ezt a feladatot, legyőzve kezdeti arisztokratizmusát,a Szegedi Nemzeti Szinház társulata végrehajtotta. Mai életünk sok nagyszerű alakja került szemünk elé az előadásban. Major elvtárs beszélt tegnap arról, hogy vágjon felkészültünk-e mi,szinészek, eléggé a mai emberek alakítására. Ö azt mondta® hogy nem eléggé és én ebben vele teljesen egyetértek. Ez azonban nem csak azon múlik, hogy nem élünk eléggé a népben, hogy nem ismerjük eléggé kérdéseit, gondjait, vágyait, megnyilvánulásait,hanem nagyon sok részben a Horthy-rendszer bűnös főiskoláinak is következménye, amely a dolgozó nép fiait szisztematikusan távoltartotta a színpadtól.