A vidéki színházak ünnepi hete (tanulmányok); Q 8878

- 187 =» kell mondanom, hogy van nekünk egy szatirikus hetilapunk, a Kókusz-pókusz; ebben van egy kis lexikon, ahol a szinházi műszavakat sorakoztatjuk fel humoros formában. Itt egy definíció ugy szól, hogy "rendelkező-próba: az a próba, ahol a szinészek a szerepeiket már olvassák. /Lendvainál már előadás./" /Derültség./. Neki kell igazat adnom, mert én akár kis szerepen, akár nagy szerepen keresztül éreztem ugyanazokat a hiányosságokat, amelyeket Bicskei elvtárs itt felsorolt, azonban azt Í3 éreztem, hogy annak a szövegnek a kötöttsége, amely engem nagyrészt gátolt a figura megformálásában, a függetlenített szövegnél könnyebben, rövidebb idő alatt ment. Most szeretnék egynehány általános kérdést felvetni. Rádai elvtárs a viták folyamán a fluktuáció kérdéséről beszélt s ez nagyon kényes pontja a mi színjátszásunknak, különösen vidéken. Itt nem arról van szó, hogy a szinészek általában Debrecenből Pécsre vágyakoznának, erről 3zó sincs /derültség./, vagy megfordítva: erről sincs szó, hanem a központi szinjátszás felé, Budapest felé igyekeznek, Én azt hiszem, hogy - amint az értékelésekből kitűnik - a miskolci-debreceni együttes kialakitására vett irány az a mód, amellyel a fluktuációt sok százalékkal le lehet csökkenteni. Itt magamról szeretnék elmondani egypár szót, azt, hogy miben látom még ennek a fluktuativ kérdésnek további lecsökkentését. Nem tudom, ki illetékes hatóság erre, de véleményem szerint ki kellene szélesíteni azokat a lehetőségeket, amelyek a vidéki és budapesti színházak egymás közötti ismeretlenségét eltüntetnék. A Debreceni Szinház nem tud arról, hogy mi történik Miskolcon és igy folytathatnám a sort addig, amig szinház van Magyarországon. Valami módot kellene találni arra, hogy a szinészek szinháztól szinházig akár szerepre, akár valami formában tapasztalatcserére elmehessenek, láthas.sák azokat az eredményeket és azokat az esetleges hibákat»amelyekből mindkét vonalon feltétlenül tanulni lehetne, és ugy jönnének vissza ahhoz a szinházhoz, ahol szerződtetve vannak, hogy: az én szinházamat segitem vele. Természetesen az "én szinházam" kifejezésnél nem a rossz értelemben vett lokálpatriotizmusra gondolok. Ha pedig valaki e lehetőségek után is elkívánkozik, amit nem nagyon hiszek, hiszen én is büszke vagyok arra, amit a Debreceni Szinház produkál és mindenki büszke arra, amit az ő társulata produkál, de ha valaki ezekután mégis elkívánkozik, akkor ugyanugy, mint ahogy a tehetségtelen, szenvedélytelen színészeket Major elvtárs az adóhivatalokhoz, Gellért elvtárs pedig a pedagógusokhoz küldte, nekünk van egy nagyszerű kifejezésünk erre: mi elküldjük őket Paksra, a paksi nemzeti szinházhoz. /Taps./ Végezetül egy kérdést intézek Major elvtárshoz, és szeretném, ha felelne erre. Ö két izben felhozta a viták során, hogy mennyivel nehezebb mai embert formálni, mint egy klasszikus figurát megeleveniteni. Én ilyen összetételben és ilyen összehasonlításban egészségtelennek tartom ennek a két lehetőségnek és megformálásnak az összevetését. Én azt hiszem, hogy egyenlő a kérdés. Mig a klasszikus figuráknál megvannak a hagyományaink, addig a mai, modern, uj ember megformálásánál megvannak az ábrándjaink.