Dr. Hevesi Sándor: Elzevir; Q 8867
- 27 /Juliette/: Andersen : Juliette : Andersen: Juliette : Andersen: Juliette : Andersen : Juliette : Andersen : Juliette : Andersen : Juliette : Andersen : Juliettej, Andersen : Juliette : Andersen: Juliette : Andersen: Juliette : az öcsém s nagyon kérem is, hogy ne adja tovább. Megigéri, egy-e? Ha kivánja, - hogyne. De nem értem. Majd megmagyarázom aztán. De most beszéljünk magáról, édes barátom. Engem már nagyon furdal az érdeklődés. Mondja, mi lett a feleségével? A feleségemmel? Az a fiatal tanár, aki itt volt a boltban, azt állit ja magáról, hogy maga nőtlen, de én nagyon jól tudom, hogy maga huszonegy évvel ezelőtt megházasodott. Téved. Én sohasem voltam házas ember. Bizonyosan tudja? Még a vőlegénységig sem vittem, csak az agglegénységig. De én bizonyosan tudom, hogy menyasszonya volt, hiszen - akkoriban - éppen ezért jött vissza Budapestre. Sohasem volt menyasszonyom s nem azért jöttem vissza. Hát miért? /kitérve/ Olyan régen volt... Hogy most már nyugodtan bevallhatja. /lassan, nehéz lélekzettel/ Visszajöttem, mert maga menyasszony lett. Nőtlen maradtam, mert maga férjhez ment. /izgatottan/ De kedves barátom!... Hát igy volt! Igazán igy volt! /némán bólint, aztán lehajtja a fejét. Szünet./ De hisz akkor én egy meggondolatlan, könnyelmű, rossz nő vagyok. Tönkretettem a maga életét. Nem tehetett róla. Ha mást szeretett! De hiszen éppen az a szörnyűség, hogy én akkor... Olyan régen volt, hogy most már nyugodtan bevallhatom..., Én akkor magát szerettem. Engem? Csakis magát. És mindennap vártam, hogy szólni fog.
