Dr. Hevesi Sándor: Elzevir; Q 8867
- 26 Juliette : Andersen : Juliette : Andersen: Juliette : Andersen: Juliette : Andersen: Juliette : Andersen: Jani: Andersen : Jani: Andersen: Juliette : Jani: Andersen : Juliette : Andersen: Juliette : Pedig mégis én vagyok, Julietta. /Kezét nyújtja, amelyet Andersen megcsókol./ /még mindig fogja a kezét/ Mintha csak tegnap láttam volna utoljára. Hogy is öregedhettem huszonegy esztendőt, mikor maga csak egy napot öregedett? Jó is volna! Akarja látni, milyen öreg vagyok? Jani, kérlek. /Jani előrejön./ A fiam! Az én húszesztendős fiam! A fia! A fia! /Megragadja a fiatalember kezét és melegen szorongatja./ Ki hinné? Ki hinné? Jánosnak hivják, mint magát. /meghatva/ Mint engem! 0, Istenem! Látod, Janikám, ez Andersen ur, akiről annyit beszéltem neked s akire mindig számithatsz. Akárcsak az apjára. Az édesapjára, szegény, már nem számithat. Özvegy vagyok s Jan i félig árva. Egy hónappal ezelőtt tettem le a gyászt. Bizony, mindkettőnknek szükségünk lesz néha-néha egy igazi jó barátra. Mindig és mindenben... Köszönöm, Andersen ur. Nem ugy, - János bácsi. Köszönöm, János bácsi. /kezet szőrit vele, aztán magához öleli/ Kis druszám! /Juliettehez./ Nem foglal helyet? Köszönöm. Jani, kérlek.... Rendben van, Juliette. /A pult mögé megy és könyveket kezd nézegetni./ /álmélkodva/ Juliettenek szólitja? Csak idegenek előtt. Az édesanyját? Kedves barátom, Budapesten maga az egyetlen ember, aki tudja Janiról, hogy a fiam. Mindenki másnak ő
