Sztanyiszlavszkij, Konsztantyin Szergejevics: Életem a művészetben; Fordította: Gál M. Zsuzsa; Q 8026

- 79 lettek, mások megfiatalodtak és megszépültek, megint mások kopasz fejűvé váltak, voltak, akiket nem lehetett felismerni többé! "Igazán ön az? Ha...ha...ha... Csodálatos, felismerhetetlen! Nézze mér, mi lett b€Q51e! Egyszerűen hihetetlen! Brávó!" Ilyen és ehhez hasonló felkiáltások hallatszottak az KÍ£ öltöző minden sarkából - ahogy az már a műkedvelő szinháznák lenni szo&ottj emberek tolongtak egymás körül, az egyik az elveszett nyakkendőjét kereste, a másik az inggombjait, a harmadik a mellényét. Mindezeken túlmenően, sok fölösleges e ber is lábatlankodott az öltözőkben, cigarettát füetőlő és lármázó kíváncsiak, akiket sem furfanggal, sem erőszakkal nem lehetett kirekeszteni a kis helyiségből. Kintről katonainduló hangzott fel. A kert minden útját elözönlötték a vendé ek, hogy - lámpással a kezükben - ünnepélyesen vonuljanak a színházépületbe. A zene mind közelebb hallatszott, végül mór a hangunkat is táxsi túlharsogta. Saját szavunkat 3em értettök többé. Aztán újra eltávolodott a zene. Helyébe a tömegek lármája lépett, lábdobogás és széktologatós zaja. A színészek elcsendesedtek a kulisszák mögött, az öltözőkben halkabbra fogták a szót és a szer plők, hogy saját xzavarukat leplezzék, bátorítóan mosolyogtak egymásra. Én azonban telve voltam örömmel. Nem tudtam nyugodtan ülni, nem tudtam elhelyben állni. Ide-oda rohangáltam, mindenkinek útjában voltam. A türelmetlenségtől majd kiugrott a szivem. Végre jelment a függöny és megkezdődött az előadás.