Sztanyiszlavszkij, Konsztantyin Szergejevics: Életem a művészetben; Fordította: Gál M. Zsuzsa; Q 8026

88 sosem sikerült nekünk. Hiszen nincs nehezebb, idnt hogy a színpadon ne beszéljünk a szükségéénél halkabban, de hangosabban sem, és emellett egyszerűek maradjunk és természetesek. ^Bohózatot tempóval kell játszani és harsogva" mondta egy ujabb néző. "Tempóval? Rendben van. A felvonás negyven percig tart. IIa harminc perc alatt eljátsszuk, akkor van tempó!" Sok-sok gyakorlással harminc percre szorítottuk le a játékidőt. "Ha a bohózat mindenestől ccak husz percig tart", noszogattam tovább társaimat - "akkor igazán tökéletes." Egészen sajátos sport született, játék a gyorsaságért. És valóban eljutottunk a husz perchez. Most, a mi véleményünk szerint, a bohózat nem volt hangos és nem volt halk, tempója volt és harsogott. Ekkor azonban azt mondta a kritikusunk: "Egy szót sem értek abból, amit mondtok, de abból sem, amit tesztek. Csak azt látom, hogy mindannyian, mint a megszállottak, száguldótok." Mi azonban nem eresztettük búnak a fejünket. "Ön azt mondja: száguldunk. Ez tehát annyit jelent: maradjon minden ugy, ahogy van, csak tegyük érthetővé a dikciót is, meg a mozgásokat is." Ha sikerült volna maradéktalanul teljesítenünk ezt a minden feladatok legnehezebbikét, akkor talán nagy színészekké válunk; de nem sikerült. Valamit azért mégis elértünk és a bohózatok betanulása kétségkívül némi, tisztán külsőséges jellegű haszonnal járt: érthetőbben kezdtünk best élni, és határozottabban mozogni. 2z mégiscsak valami. Egyelőre azonban öncélú volt az érthetőség és a