Sztanyiszlavszkij, Konsztantyin Szergejevics: Életem a művészetben; Fordította: Gál M. Zsuzsa; Q 8026

- 74 átalakult, hogy az összes családtagok szakadatlanul változtak és átöltöztek. Lehet, hogy a karakterszerepckben történő átalakulások előiskolája volt ez. A korszak, amelyről most irni akarok, abba az időbe tartozik, amikor lelkes szinházpértolók voltunk. A szinhéz ujjéépitáse tehát rendkivül jókor történt. Az épület elkészült és minden komforttal, szinészöltőzőkkel, meg egyebekkel ellátott igazi szinházunk volt. Természetesen becsületbeli ügynek tartottuk, hogy az uj épületet szindarab előadásával avassuk fel. De honnan vegyünk szinészeket, rendezőt és mindazt, ami hozzá tartozik? Nem maradt má3 hátra, mint hogy családtagokat, rokonokat és ismerősöket, faevelőket és nevelőnőket nyerjünk meg csaknem erőszakkal - szinházi munkánk száméra. A szinház mérge egész életére megfertőzött néhányat ezekből a "kényszermunkásokból"• így például akkor indult el, az enyémmel egyidejűleg, Vlagyimir bátyám és Zinajda nővérem szinészi pályája is, és ez a pálya most, idős korunkban ismét összehozott bennünket. Nos, a ház, amelyben ixk laktunk, arculata megváltoztatása érdekében már át Í3 állt a szinházi vonalra, és mindenki, még apánk és anyánk is, szinész lett. A házitanitónk, egy diák, aki bizonyos fokig szakembernek tartotta magát /a szinháznak megfelelő kört vezetett/ lett a rendező. Ezzel megkezdődött a szokásos, az effajta műkedvelő szinháznál elkerülhetetlen gyötrődés: az alkalmas 3zindarab kiválasztása. Mindenki számára, Ízlése szerinti szerep leg/en benne és egyik sem lehet rövidebb a másiknál, nehogy valaki is sértve érezze