Sztanyiszlavszkij, Konsztantyin Szergejevics: Életem a művészetben; Fordította: Gál M. Zsuzsa; Q 8026

- 4o és a fiatal Masini hangszinének varázsára is testileg emlékszem. De elevenen maradtak bennem másfajta benyomások is, jóllehet annakidején tul fiatal voltam még ahhoz, hogy jelentőségüket teljesen felmérhettem vo'na. Elsősorban inkább esztétikai jellegű élmények ezek. Gondolok itt a caaknem hangnélküli Fluor, Nándin elkápráztató énekmődjára. A régi iskola legjobb vokalietája volt, akit valaha is hallottam, öreg volt és csúnya, és mi gyerekek mégis minden fiatal énekes elébe helyeztük. Emlékszem továbbá a k bariton Padilla egészen rendkívülien csiszont tagolására és kiejtésére /a számunkra mégiscsak érthetetlen olasz nyelven/, akár Mozart Don Juan-szerenádját énekelte, akár a Sevillai borbélyt. Ezek az élmények, erősen és szervezetileg, gyerekkorunkban vésődtek belénk, de értékelni csak később tanultuk meg őket. Scha nem felejtem el Capoul tenort sem /kitűnő szerepek és ezenkívül a maga korában nagy divattá vált hajviselet Mvgsriakiié* megalkotóját/, akinek* a játéka éppannyira világos volt és kicsiszolt, mint elegáns és ritmikus. Zenekedvelőink szégyenére meg kell mondanunk, hogy igen csekély figyelmet szenteltek a felkínált luxus-gazdagságnak, így például bevezették azt a. ostoba divatot, hogy elkésve érkeztek a színházba, zajongva foglalták el a helyüket, és fvivxégttkkKi fecsegésükkel csak akkor hallgattak el, amikor a hires énekesek a parádés áriájukat énekelték, vagy a legfinomabb pianissimoval lélegzetvisszatartásra lénysseritették a hallgatóságot. Az effajta ostoba és rossz viselkedés arra a beképzelt szobalányra emlékeztetett, aki a legnagyobb élvezettel