Sztanyiszlavszkij, Konsztantyin Szergejevics: Életem a művészetben; Fordította: Gál M. Zsuzsa; Q 8026

- 39 ­Ugyanezt az elementáris erejű szervezeti-fizikai érzést váltotta ki bennem minden baritonok királya, Cotagni és a basszi ta Giamet. Ha csak eszembe jutnak, máris elfog a nyugtalan­ság. Emlékszem egy ismerősök házában rendezett, nagyon szép hang­ve senyre. Kis szobában, ez a két nagyság a duettet énekelte, a Puritán nő ből. Bársonypuha hangok özönével árasztották el a szo­bát, ezek a hangok a lélekbe ömöltek, ifjú szenve élyesrégük má­morossá tette a sziveket. Giamet Mefisztóarcu volt és magas, nemes tartású. - Cotogninak jóságos, nyilt arcvonásai voltak, éles vágás szelte át az arcát, egészséges volt és erős, szépség a maga nemében. Egy példa rá, milyen erősek a Cotogniről ifjúkorom­ban szerzett benyomások. 191o-ben, vagyis mintegy huszonöt évvel Cotogni első moszkvai tartózkodása után, Rómában voltak és egy is­merősömmel keskeny utcán mentem keresztül. Hirtelen hang áradt ki az egyik magas emeleti ablakból - szélesen, csengőn, melengetőn és izgalmat keltőn. És fizikailag újra felébredt bennem az ismert érzés. "Cotogni!" - kiáltottam fel. "Igazad van, itt lakik." - mondta ismerősöm. ­"De hogyan ismerted fel?" "Megéreztem" - válaszoltam - "az effélét nem felej­ti el az ember". Hasonló elementáris erejű fizikai emlékek maradtak meg bennem a két baritonról, Bagagioloról és Grazianiról, Artot és Nilsson drámai szopránjáról, majd később Tamagnóról. Lucca, Volponi

Next

/
Thumbnails
Contents