Sztanyiszlavszkij, Konsztantyin Szergejevics: Életem a művészetben; Fordította: Gál M. Zsuzsa; Q 8026

- 23 Az estét feltétlenül meg kellett mentenünk, anyánk szobája mellé mentünk tehát és egy kicsit ott jajveszékeltünk. Ilyen pillanatokban ugy tetszett, hogy anyánk jéságosabb apánknál. Elpanaszoltuk hát neki a fájdalmunkat. Anya megértette mesterkedő oünket , és elindult, hogy felébressze apónkat. "Ha örömet akarsz szerezni a gyerekeknek, akkor szerezz örömet, és ne kinozd őket" - mondta apónak. "Tu l'as vonen, George Dandin! Előre, láss munkához!" Apa felemelkedett, nyújtózkodott, megcsókolta anyát és ólmosan eltóntorgott. Mi azonban, mintha puskából lőttek volna ki, berohantunk, hogy élőké zithessük a hintót és megkérjük Alekszejt, a kocsist, hajtson a leh.tő leggyorsabban. Beültünk a négyüléses kocsiba éa a lábunkat lóbáltuk, ez megkönnyiti a várakozást és mégiscsak mozgás. De apa nem jön, csak nem jön. Lelkünkben már gonosz érzés támad vele szemben, nyoma sincs többé a hálának. Végre! Vége a várakozási időnek! Apa helyet foglalt. A kocsi kerekei alatt ropog a hó, lassan mozog, és inog - himbálózik, fölött halad át. Türelmetlen lábdobogósunk még előoegiti ezt a himbálózóat. A kocsi váratlanul megáll. Megérkeztünk! Nemcsak a második számot, hanem a haxmadikat is± lekéstük. Szerencsére a kedvenceink, Moreno, Mariano és Inserti még nem léptek jsx& porondra. És még "ő" sem!