Sztanyiszlavszkij, Konsztantyin Szergejevics: Életem a művészetben; Fordította: Gál M. Zsuzsa; Q 8026

- 13 szivszorongató fájdalom. Máe alkalommal, amikor ugyancsak elkapott a nyakksság, alulmaradtam. Egyszer az asztalnál kérkedni keddtem, és azt hangozta ttani, hogy én bizony ki merem vezetni az apám istállójából a pejlovat, azt a nagyon gonosz állatot. "Nagyszerű, kitűnő!" tréfálkozott apám. "Evés után rád adjuk a bundát meg a posztócsizmát, és utána bebizonyíthatod, milyen bátor vagy." "Igenis, felöltözöm és kivésetem a lovat." Kitartottam melletté. Testvérek vitatkozni kezdett velem és azt állították, hogy meg fogok ijedni. Tíindenféle engem kompromltáló tényeket hoztak fel bizonyságképpen. Mind kollemetlenebbül érintettek ezek a lelepi zések és zavarbaágomban egyre byakasabb lettem: "És...nem félek.ÉD... kivezetem." Nyakasságom ez alkalommal ismét odáig fokozódott, hogy megleckéstetést érd meItem. Evés után behozták a bundámat, a sárcifcőmet, a esuklyámat és a kesztyűmet, felöltöztettek, kivezettek és aztán magamra hagytak, mintha valóban azt várnák, hogy a főkapu előtt megjelenek a pejlóval. Minden oldalról sűrű sötétség vett « körül. A feketeséget még elméi itették az ebédlő világos ablakai - ott fenngi ahonnan ugy tetszett, lenéznek rám.