Sztanyiszlavszkij, Konsztantyin Szergejevics: Életem a művészetben; Fordította: Gál M. Zsuzsa; Q 8026

- 14 Megme. etfedtem és erősen beleharaptam a kesztyűs kezembe azt a artam, hogy az erőfeszítés meg a fájdalom elterelje figyelme mot mindarról, aai körülöttem körténik. Néhány lépésnyire valaki elhaladt mellettem a popogó hóban, valahol ajtó nyikordulb, aztán becsapódótt. Bizonyára az egyik kocsis ment be az istállóba, éppen a pejliez, ahhoz, amelyet ki kellett vezetnem. Szemem előtt felmerült a nagy fekete ló, amint patáival a földet döngöli, ágaskodik, nekem rohan és mint valami kis forgácsot eltapos. Persze, ha ezt a ké.at előbb elképzelem, az asztalnál nem kezdek el kérkedni. De a kép itt jelentkezett és vóletlen'31, én meg természetesen nein, äkartam meghátrálni - szégyeltem magam. így hát dacos lettem, tulajdonképpen csak azért filozofálgattam a sötétben, hogy eltereljem a figyelmemet és ne kelljen se jobbra néznem, se balra, mindenütt nagyon sötét volt. Egyszerűen csak 'llck ezen a helyen - addig, amig megij. dnek és a keresésemre indulnak, döntöttem el magamban. Ebben a pillanatban valami keservesen felsikoltott és egyszerre hallani kezdtem köiKilöttem a hangokat. Mennyi volt! Egyik félelmetesebb, mint a másik. Valaki eIsiklik mellettem! Egészen közel! Kutya? Patkány? Néhány lép st tettem az előttem levő falmélyedés felé. Ugyanakkor valami odacsapodótt a távolból, vagy lehet, hogy összedőlt? De micsoda? Újra! Es újra! És újra egészen közel hozzám! Ez csak a pejló lehet az istállóban,