Az ismeretlen színmű; Q 5962
20. Szabó: Olyan meggyőződéssel éa oly sokszor i londtuk egymásnak: Szeretlek! Hogy én már nem ia szeretlek. Te sem szeretsz, tudom, Csak hinni akarod, Mert igy a legkényelmesebb. /Várakozva néz/ Szabóné: Mi ez? özabós Egy vers. Szabóné: Hallom, de miért olvasod fel ós miért éppen most? Szabó: tóért én irtam. Szabóné: /Csodálkozva/ Te? ^zabó: /Zavartan/ Tudod szivecakóm, már napok óta szerettem volna beszélni veled. Szabóné: /Felélénkültön gyanakodva/ Mikor Írtad? szabó: Nem fontoe i Szabóné: Es kihez?.... Szabó: senkihez... z egy vers éa olyan vers, amilyet egy / költő ir. Csak a dilettánsok éa a drámai hajlamú hősszerel mesek Írják valakihez a verseiket. Szabóné: /Még mindig gyanakodva/ Ak or már ismertél engem? Szabó: Ne értsd félre! Ez egy személyemtől független vers, csak átéltem azt az érzelmi állapotot, ami , leírtam.... De halgass meg! Szabóné: /Leül az egyik fekhely szélére / Sohasem beszéltél arról, hogy veratíiet irsz. Szabó: A«s alkalomra vártam Jzabóné* Régen?
