A nagy regény; Q 5957

~ 62 жк szorongás és a vágy a nagyság és szépség, a boldogbág és a bűn, a hősiesség és a bukások iránt, mit jelentett nekünk, mikor a Keleti csarnokának kénköves füstjéből a lépcsőkön át beléptünk véli gyaink fölajére, а húnös városba, simi és nevetni szerettünk volna, mint később a Gare l'Est-en, ijedt kisdiákok szorongásával osontunk a fal mellett mi, akik otthon diadalmas önképzőköri elnökök, jeles maturáltak, a jövő főszolgabirái, ügyvédei és nagytiszte&etü vagy főtisztelendő urai voltunk. Hát valahogy igy kezdődött és akkor Juliska: / jön& / Mérnök ur, tessék már jönni ebédelni. Tibor: azonnal Juliska. Ugyan mindegy, a nagyregényy végéig nem várhatok az ebéddel. / Csöngetnek/ Már megint jön valaki ! ^»Iwfx JSaiií Uu-чЫ /-U cUU-ts, iíiuvu . Radnay: Már nem tudom, mit akartam mcaidani. Látjátok, ezért nem készült el soha az én nagyregényem. Változás. Estefelé. Radnay még mindig házikabátban az asztalnál paszianszozik. Ilona jön. Ilona: Fáj a fejem. Mozgalmas nap volt, mozgalmasabb, min - b. «'melyik az elmúlt hetekben. x

íettenetes, hogy mit viháncolt össze itt az a Hédi. Radnay: jîercig kis nőcske, és szépen szaval. azért C\ i-OXiVJlUv HÍc I a Hóesésbent majd ónvtún±tom

vbe. Tul papétikus volt a vége. dokkal egyszerűbben kell.Az utolso^sört nagyon egyszerűen. /Hevesen, Ilonához fordulva/ Régi esték, ti zengő izzó ércek, Gsi kertek és távol kéklő bércek, Ti tudjátok csak, hogy mit jelent ez emlék Vad jaj szavam más dámák érdemelnék ! Mert másra bontöd fátylát szerelmednek, Szivemben dermedt emlékek h vernek. A hó csak hull a tar gallyakon át Elfedi puhán lépteink nyomát. Félreértette 'a vad jajszót és végig vadul mondta. /egyszerűen/