A nagy regény; Q 5957

- 62'Ci Ilona: lalán az alaptermészetéből fakad. Fárasztó ez a szüntelen mórikálás, nyüzsgés. Talán már nem vagyok elég fiatal és nem tudom ennyi év egyformasága után megszokni a kiszámíthatatlant, a véletlent,, a bizarrt. A

Vadnay: A kiszámíthatatlant soha nem lehet megszokni. Ifiért is kellene megszokni. Ez hozzátartozik az élet édességéhez. Ilona: kksxasüxxsxági Köszönöm szépen. ügy látszik, valóban öregszem. Radnay: Csodálatosan fiatal és üde vagy. Még ha Tibor mondaná, ő egy öreg, morgós medve. Ilona: Yalamokor Tibor sem volt ilyen. Fiataloa. volt benne sarm, szellem, eredetiség, °ajnos a körülmények tették ilyenné.Család, mmnka, hajsza az után a rohadt pénz után, az a nyomasztó tudat, hogy nem ő, hanem az apja személye a lényeges az érvényesülésében. A körül j&ények rabjává lett. Radnay: / felkel az asztaltól és lassan közeledik Ilonához/ És a házasságában nem játszott szerepet az én személyem, mondd, drú\\ gám ? ut szeretted, vagy engem. Ilona: Óh, apuka, az kislányos rajongás volt. Elmúlt. Én mégis csak sx Tibort szerettem. Radnay: /egészen közelről/ Csak szeretted ? Ilona drágára Î / elétérde! / Te engem szerettél és az ilyen, hozzán fűződő tiszta érzelmek hoztak vissza. / fejét Ilona ölébe temeti, kezéts csókolgatja. / Ilona: V Apuka, az istenért ! Micsoda do.... / Radnay magához huzza ós szájoncsókolja. Ilona ellenkezik, azután viszonozz* a csókot, de végül mégis kiszabadítja magát, ellöki Radnayt, aki először térdenáll, majd felkel és követi a hátráló Ilonát./ Ez ő-rület. Már egészen megzavarodom. ülyan fáradt vagyok, hogy összezt varom a valóságot a lázálmokkal. Radnay: Rem, drágám. En vagyok a valóság. Szeretsz és én is szeretlek. Szökjünk meg ! Ilcna: Miér

t ós hová ? f> Radnai újra átöleli./