Panneau; Q 5949

I Eszter: Legalább ne sirj. Mi vagyok én? Az én szerelmem Mézeshez egyedüI I li és csak most tudom, mit jelent szerelmesnek lenni és nem tuds: olyan szépen sirni, hogy ne vele menjek el éjszaka és tudd meg., hogy már régen...már nagyon régen csa' sajnálatbél vagyok melletted...azt hiszed a házasság majd hozzá tud engem kötni egy olyan emberhez, akin az egész vároa röhög?! Attila: Meg fogunk halni Eszter. Együtt fogunk meghalni. Hozzám tartozol osztoznod kell a sorsomban...legalább egyszer csókoljé meg, ha mo3t megcsókolsz... Eszter: /Kiszabaditja magát Attila szoritó öleléséből ós egy széket dob hozzá, majd mindent amit kezéhez tud kapni. Attila kimenekül a szobából és rázárja Eszterre az ajtót./ Attila: /Az ajtón kivül/: Eszter !...Eszter.,.Eszter.../el/ Dávid: /kinyitja az ajtót, és az alélt Esztert lefekteti/ Mi történt, mért nem kiáltottál értem? Eszter: Azt akarta, hogy én is maghaljak..,/hirtelen fölül/ Félek...rettenetes. Utána kellene menni! Nem, nem! Mintha nem lett volna magánál...Itt kell maradnod velem...nagyon félek...nagyon. Ő is félt...ez rettenetes, /kivülről kopogás/ Dávid: Tessék! Egy hang kivülről: Jöjjenek azonnal. Salamon Attila leugrott a harmadik emeletről.../Eszter sikolt/ /Dávid kimegy egy pillanatra az ajte elé/ Eszter: /nyivákol az ágyban/ Dávid: /elrakja a poharakat stb./ Salamon: De mi történt?! Beszéljetek már! Eszter: /nyöszörög/ Bezárt.