Panneau; Q 5949

- 49 — Dávid: Senki sem látta a városban. Eltűnt. Eszter: Fqlszivódott. Még te idegesited magad miatta? Vissza fog ginn jönni, légy nyugodt. Egy kiosit nyafogni fog, azt mondja, a hlbá én voltam, vagy te voltál, vagy az apja volt... a képei jók, ót pedig mindenki félreérti. Hazug éa az életstilusa... én már minden lemezét kiviilről tudom. Dávid: De pont most nem költözhetem egészen ide... Eszter: Eddig is látott nap mint nap. Dávid: Igen. De eddig az állandó lakásom Pesten volt. Eszter: Tegnap bejelentettelek ide. Ha egyszer itt laksz, mi a feltűnő? Dávid: Attila miatt nem akarom. Eszter: Attila... Dávid: Furosa gondolatai lehetnek neki... Eszter: Nincsenek gondolatai. Egyszerűen nincsenek. Dávid: Tévedsz. Én még azt is tudom mire gondol,., Eszter: Cuki vagy... ha nem unod, elmondhatod. Dávid: Arra gondol, hogy mi ketten ellene vagyunk. Mint az összeesküvők. Eszter: Arra gondol, hogy hason fekve hogy kell lefestenie... Tegyél föl egy hanglemezt. Dávid: /Föltesz agy hanglemezt/ Vajon megtaláljuk-a egymásban mindig ugyanazt? Egyszer majd eljön az idő, amikor idegenül állunk mi is egymással szemben. Közénk tolakszik majd néhány tett, szó, mosoly. A fájdalmunknak egyszer majd végeszakad és az örömünket nete találjuk már sehol. Eszter: A mi összetartozásunkat nem lehet enyhiteni már. A vágyunk rá a pecsét, bocsánat rá a szerelmünk, te jó, te drága.../megcsókolja/ Attila: /Az ajtóban/ Köszöntem.