Panneau; Q 5949

13 f> - á7 Anya: Hát...ki hitte volna. Csak annak örülök, hogy az apád nélkül boldogultál. Egyedül, a saját erődből, azért mert akartad. Régebben ezt nem is tudtam volna neked megmondani. Sokszor elgondoltam, én nem is neveltem a fiamat. Nem neveltelek, hiszen nem mondtam, soha semmit. Csak, hogy vigyázz magadra, meg tudomisén, tanulj fiam, hogy ember lehessen belőled. Hát te tanultál. Nem panaszkodhatom... meg is érte... hát, akkor hogy vagyok otthon? Attila: Köszönöm anyám... csak megvagyunk. Anya: Szépeket irtak rólad. Eltettem az újságot. Nézd csak itt van az imakönyvemben. Mért nem eszel? Attila: Nem vagyok éhes. Anya: Akkor is egyél. Erőltesd. Olyan sovány vagy szegénykém. Attila: /Megpróbál szétnézni a szobában, de mindenütt rendetlenség van. Nem tudja mihez nyúljon/ Vissza kell mennem anyám. Anya: Dehát vonatod sincs. Najd csak hajnalban. Várjál, megágyazok. . • Attila: Nem, ne fáradjon. Öt képemet eladták, van nálam egy kis pénz, ezt itthagyom, ha valami kellene. Anya: Aztán gratuláltak és meghivtak valahová? Mész külföldre is? Még semmit nem meséltél. Attila: Egy-két nap múlva majd újra jövök anyám. Akkor biztosan többet tudok mondani. Anya: Kisfiam...nem engedlek el...kisfiam, ilyen hirtelen... valami bajod van, ha eljöttél hozzám, de itt se maradhatsz, mert már nem ez a te otthonod. De ezen minden ember keresztülmegy, fiacskám. Ilyesmit mindenki kibir kisfiam... és ha nem látod magad előtt az utat fiam, akkor is te festő vagy és tanár, rád fölnéznek az emberek fiam, tőled példát vár-