Panneau; Q 5949

г \ - 39 /Mig Attila bóbiskol szobájában, olykor-olykor fölrezzen egy-egy éjszakai hangra, addig anyósa az ablakban figyel. Mikor meglátja lányát az utcán, becsukja az ablakokat, kimegy elé az udvarra és beráncigálja a saját szobájába./ Kósné: /lekever egy pofont a lányának/ Tessék leülni. Hol jártál már megint...Hát újra kezded? Eszter: Az ura$

e$sinálna belőle ekkora fölhajtást. Különben is nélkülem az egész kiállításból semmi sem lenne. Kósné: Jaj nekem... Eszter: Mit gondolsz azok a képek ki lennének akasztva, az uram két szép szeméért? Kósné: Hol aludtál az éjszaka? Eszter: Aludtam... Kósné: Nem aludtál, ringyól Beugrottál az ablakon, akkor sem aludtál... mag kiugrottál az ablakon...és ittál is... Eszter: Nem feküdtem le...és különben is. Elegem van már az egészből... Kósné: Miből van eleged? Ez az ember le se feküdt egész éjszaka... egész éjszaka virrasztott. Eszter: Én meg egéaz éjszaka cikket diktáltam. Kósné: Те?!...diktáltál...jaj nekem...most már itt tartunk... még hazudsz is nekem...Nászuram...nászuram! Eszter: Mit akarsz? Az az ember gyűlöl engem! Hát nem vetted eddig észre? Mert nem az ő felesége lettem...inkább eltüráe volna, hogy jóba legyek a fiával, csak a testem hivatalosan az övé legyen. Kósné: Eszter, Eszter... menj el dolgozni valahová, vagy legyen gyereked. Vagy az ilyen nőknek mint te talán gyerekük se lehet... Eszter: Milyen nőknek?! Hát milyen vagyok én? Bélpoklos? Ilyen idegI