Az örökség; Q 5940

\ - 37 PÉTER — röhög — Allright. De mint mondom, nékem is lelankadna a kedolyem — kiiiivóan és pimas ul néz Hardinéra — Mit kell mindent félremagyarázni? És ugy tenni, mintha maga még szűz lány lenne? — parányi szünet — Pedig hajaj, maga is tul van már árkon-bokron, akárcsak jómagam. Mi már kikopott frontharcosok vagyunk e torén. Éppen ezért nem kell megjátszania az ártatlan kis szűz báránykát1 Mondtak magának már sokicai különbet is. Hujuj, arról jobb nem beszólni! Szünet HARDINÉ — mintha m g se hallaná — De hátha valóban orvosi kezelésre lenne szüksége. PhTER Eleinte ő is megilyedt, elakart ügetni egy sintérhez, az ón tanácsomra azonban elhatározta: máshol próbál szerencsét. Mondhatom kitűnő sikerrel. Azóta jóformán sosincs otthon. öröScké kujtorog... És azt hiszem igaza is van. Nem lehet olyan nővel cini, aki idegileg teljesen kikésziti őt. Ha a küszöbre lóp már rárecseg, ha iszik, félhulláx'a v ri... no és a napirenden lévő dühkitörései azok elviselhetetlenek. — kis szünet — Azt hiszem az a legnagyobb baj, hogy a mag muter klimaxom. Utánpótlás meg nuku, és ez cefet-JL kikésziti őt, ő meg az ipsét. JUDIT — szinte dermedten — Ha ez igaz, akkor szörnyű lehet mindkettőjüknek... És igy élni! — Megborzong Hardiné és Judit jelentőségteljesen n znek egymásra HARDINÉ Iszonyú lehet... Látod, m lyen is a sors iróniája! JUDIT Minden ember utja, sorsa, akárcsak maga az ember, rejtolyes, kifíir észhetetlen. PETER — vigyorog — No még gyönyörű, de en rühhellera az ilyen embereket!