Játék az egész!; Q 5922
Kis domb egymásfölé emelkedő házikókkal, egyformák és négyszögletesek, mint egymásra rakott gyufásdobozok. Rendezett, gondos kis település, valamikor a harmincas évek közepén alapithatták. Ekkor épült először a doktor háza a tó partján, majd egyre többen kaptak kk kedvet arra, hégy idejöjjenek. Persze igy is kevés ház van itt, hiszen fő vonzereje ennek a helynek mégis csak az^ hogy itt el lehet bújni a világ elől. Eredetileg üdülőhelynek épült, később lakói itt maradtak, most már télen, nyáron itt laknak. A helység körülbelül nyolcvan házból állhat, egy boltja van, ahol minden kapható; egy kisebb zöldséges üzlete és egy egy szobából álló postahivatala. A lakók többsége átjár az autóbusszal - az uj autóbusz vonalat öt éve nyitották meg ünnepélyesen - a tiz kilométerre fekvő városba dolgozni. Most vasárnap van. A település legszebb villájában vagyunk. Szép, rendben tartott kert, rendezett virágágyak lehettek itt egy hónappal ezelőtt. De most a hosszú hetek óta tartó szárazság sárga foltokat rajzolt mindenfelé a fűbe és a rózsaágyak közé. Az orvos lakik itt, teljes nevét fényes tábla hirdeti a kerti kapun, de barátainak csak Sanyi. A hőség ezekben a napokban kibirhatatlan, csak a délutáni órákban hül le egy kicsit a levegő. Most is - néhány órával vagyunk ebéd után - bő sugárban omlik a fény. Baloldalt a villa terasza látszik. A teraszon modern, fonott kerti garnitúra, egy asztalon rádió áll. Kellemes férfihang énekel egy örökzöld melódiát. A gyepen szines nyugágyak hevernek, a vásznon vörös és narancsszinü csikók viritanak.