A festmény; Q 5920

A festmény « 3 ** Sanyi: Sokat irtak már és beszélnek erről. Az kétségtelen, hogy igy van. Az én drága jó apám igazán nem sokra vitte az életben a maga puritán becsületességével, mégis azt szeretné, hogy én is olyan legyek, mint ő. Piri: Ezek vagytok ti férfiak. Láa mi nők mennyivel intelligensebbek vagyunk. Nekem az anyám mindig azt prédikálja, nehogy ugy csináljam, ahogy annakidején ő. Többen nevetnek, iáva: Nahát Piri, ez igazán nem volt szép. Vili: Nem szép, de igaz! Pali: íme az élet folyton változik. De félre a viccel, Sanyinak ebben igaza van, hogy az élet változik, s nekünk ezt követni kellene. Ám ne felejtsük el, hogy a vászon és a festék UgyanÍj^' az, a blondel és a faljis, amelyre a képeket felakasztják, A sőt még a pénzes polgár is, aki megveszi. Ez pedig nem szereti, ha változásról beszélünk neki. Vili: /Feláll egy rajzbakra, karjait a többiek fölé tárja/ A lázadást lefújom! Palinak van igaza! Megélni csak olyan képekből lehet, amelyeket a gazdag polgár, a mi nagy mecénásunk szivesen visz a jól fűtött, süppedős bŐrfoteles otthonába, Élni pedig mi is akarunk, Piri: Undok megalkuvók vagytok! Azért iratkoztatok be az akadémiára, hogy giccseket tanuljatok meg festeni? Es akkor mit festesz majd Vili, ha egyik reggel arra ébredsz, hogy a potrohos tőkés nagypolgárok eltűntek az élet szinpadáról. Vili: Piróka én ebben aem nagyon hiszek. De ha ugy adódna, én akkor is ugyanazt festeném, amit most. Majd a bőrfotelekbe mások ülnek bele, Higyjétek el, ezeknek sem lesz magasabb fokú a művészi izlése, a tájékozottságuk pedig még akkora sem.