Arkangyal; Q 5916

Bőnkéhez ugrik és annak arcát fürkészi/ Imola Él? Ugye ól? Én tudom biztosan, hogy igen. Szóljon már Benke bácsi! /Benke és Nagy minden további mozzanata jelzi az átélteket, agyongyötört módon beszélnek/ Benke Imola kisaannony! Amit tehettünk, megtettük. Talán még v lamivel többet is... Imola Akkor hát? Nagy Élt, amikor felleltük... /Imola előbb Nagyot, majd Benkét öleli át viharos boldogsággal/ Imola Köszönöm...köszönöm...Maguk mentették meg! Hol találom? Benke fc-lvitték. Nem tud önmagáról. Ki tudja, mi lesz? Na megmarad is..«Ha? Imola Meg! n fogom ápolni. Máris indulok. Addig el nem moccanok az ágya mellől, amig egészséges nem lesz. Megyek...Meglátják életben marad. Én segitem hozzá... Benke/Imola hatása alá kerülve/ Maradjon kisasszony. Oda magát nem engedik. Még a tulajdon szülő anyját sem. Nem embernek való látvány. Hiszen... Mondd el Te. Nekem sok. Te nem ismered őket palánta koruk óta... Nagy /zavart körülményességgel/ Ugy határoztuk el Benke elvtárssal, kapcsolatba jutunk a mentő csapattal. De azok? lelátták még embereket, akik már alig lézengenek, mozdulni sem birnak? Nagy nehézséggel annyit kikinlódtak, nincs már lent ember. Jle nem találtak. Sehol. Mondtuk lehetetlen. A Szabó Gyula még nea került elő. Néfctek ránk, mint a bolondra, aztán legyintettek... Benke Nagy elvtárs meg csak bizonykodott. Pedig már jómagam is hitetlenkedtem. De ő megindult, én .eg vele... Nagy Mehettünk vagy ötven métert. Neszez 'st hallunk a hatunk mögül.