Varázslat; Q 5913

-39magát a lakásán és könyörögtem, még a könnyeim is hullottak, Ödön: Most azt hiszi, elfogta az ultimat. Beismerem, én mentem magához. De miért? Mert akkor már el voltam varázsolva, ügy voltam, mint az az ürge a ligetben, akit fölhivott a dooogóra a maga kollégája, aztán ráparancsolt, hogy táncoljon a söprüvel. Maga is rámpar-ncsolt, hogy táncoljak a lapáttal, meg a csákánnyal, aztán olvassak hülye könyveket, firkáljak irkába, mint a kis srácok...Ha azt parancsolja, hogy röpüljek föl a tanácsháza tornyára, álljak a szélkakas helyére és kukorékoljak, megtettem volna azt is. Eszter: Látja, ezt sajnálom, hogy kihagytam. Nagyon érdekes lett volna, /ironikusan nevet/ üdön: Bizony, doktornő, nincs olyan hokusz-pokusz amivel ebben a büdös életben frankóvá tudná mázolni azt, akit ezek egyszer beragasztottak a családi albumukba. Dolgozhatom én ugy, mint egy kisangyal. Ha messze körzetben kitör a tró, az elsÓ vagyok, akit szobára hivnak. Verhetem a rikáosot, vagy tarthatom a pofámat - három nap három éjjel, az stokkol. Kivéve, ha közbe szol a szocialista kapcsolat. Köszönöm, ez a két nap is jol jön, nagy a lemaradásom. Eszter: Ha most csakugyan varázsló lennék, kis gyerekké változtatnám, a térdemre fektetném és,,. Ödön: /gúnyosan mókázva/ Jaj, ne tessék igy rám nézni, mert már érzem, hogy megyek össze. Eszter: Jól érzi, megy össze, mint a gumilabda, amelyik kilukadt.