Csikorognak a szélkakasok; Q 5899

- 48 Selibán: Szabad kérdeznem, hogy milyen ügyben, mért keresi a fiamat? Lazarits: Eredeti szakmám mü- és stilbutor, de a gazdasági válság éveiben arra kényszerültem, hogy mint műtős és ápoló keressem meg a kenyeremet. A kedves fiával a Rádiónál ismerkedtem meg, ahol segédkeztem neki a sebesültek gyűjtése közben. Aztán pedig, hogy a sofőrt kilőtték a felkelők, vagy az ávósok, már nem tudom, én kerültem a kormány mellé, mert ehhez a mesterséghez is van huzalmam, ezt is kitanultam a második világháborúban. Kati: /jön lefelé a lépcsőn/ Lazarits: /feláll/ Ihgedelmével, Lazarits Béla. Kati: /bólint neki és átad az apósának egy újságot/ Olvassa el ezt a nyilatkozatát a kinaiaknak, papa, mert nem tudok rajta eligazodni. Selibán: /leteszi az újságot/ Nem olvasom el. Lazarits: Énszerintem is felesleges elolvasni a kedves papának azt a nyilatkozatot, ha nem haragszik, hogy vendég létemre közbeszólok, mert honnét tudnák a kinaiak, hogy mi van most itten. Nagy távolság az, kisasszony, messzebb van ide, mint Madagaszkár! Hogy mi van itten, azt még én se látom tisztán, pedig én kérem azokat ápolom, akiknek pontos információkkal kellene szolgálniuk, ha már fegyvert fogtak egymásra. És talán még a doktor úr se tudja, pedig ő olyan ember, ha szól valamit, az meg van mondva, nem cifrázza körül ilyen-olyan pántlikával, ahogy mostanság divatos. Selibán: /visszafordul/ Ne üljön azon a kényelmetlen széken. Lazarits: Köszönöm, de jó nekem itt is.