Csikorognak a szélkakasok; Q 5899

Előjáték Közismert Erkel áriát, a Hazám, hazámat halljuk, közben távoli géppisztoly soroz a to|; és tankok dübörgését. Az egyes kiáltásoknál leáll a zene, mint a reklámszövegek bemondása közben a rádióban. "Bajtársak, ne lőjetek ránk, szocialista munkások és diákok vagyunk !" Csend, majd lelkes hurrá. "Éljenek a páncélosok, éljenek a katonák!" Másik hang: "Éljen a népek barátsága!" Egy borizü hang: "Le az MTK-val, éljen a Fradi!" Egy szocialista diák hangja: "Mi nem széthúzást és gyűlöletet hirdetünk!" Egy vidám hang: "Oltsa el azt az újságot, papa!" "Ez nem focialista forradalom!" A borizü hang ismét: "Le velük, éljen a Fradi!" Rekedt kiáltását a Hazáim, hazám utolsó akkordjai nyomják el, miközben a szin kivilágosodik és András fehér orvosi köpenybm éppen egy injekciót szúr a balkarjába. 27 éves fiatal orvos, ő a Selibáncsalád legrejtélyesebb tagja. Gesztusai és arcvonásai ugyanolyan fegyelmezettek, mint az apjáé, de tekintete sokkal szelidebb, olyan, mint az édesanyjáé. Nőügyeiről hires a családban, melyekről szemérmesen hallgat. Mikor megpillantjuk, olyan, mint egy morfinista. A szin egy középiskola tanári szobája, a falakon a nemzet nagyjainak arcképével, félretolt asztalokkal és üres gyógyszeres ládákkal - akkor az ügyeletes orvosi szoba. Lazarits: /fO-55 év körüli, kopaszodó, kövérkés ember lép be; minden mozdulata olyan nyugodt, hogy az emberek idegesek lesznek a közelében/ Barlai doktor úr telefonált a klinikáról, hogy félóra múlva itt lesz, felváltja a doktor urat. András: Gyógyszert hoz magával? Lazarits: Nekik sincs se gyógyszer, se kötszer. De azt mondja, majd átmegyünk az Irgalmasokhoz és tőlük kérünk. András: És mentőkocsit?