Csikorognak a szélkakasok; Q 5899

- II Lazarits: Mondtam neki, hogy kilőtték a miénket, de ő erre azt mondja, mentőnk nekünk is kevés van, Lazarits polgártárs, mert kölcsönvették fegyverszállításra. Kicsoda? kérdem tőle. Nem tudom, azt mondja, lehet, hogy az ávósok, lehet, hogy a felkelők. Nem mindegy magának? /méltatlankodva/ Mindenki ilyen ideges mostanában. Olyan ideges, hogy szólni is alig lehet hozzá, nemhogy beszélgetni vele. Az ember kérdez tőle valamit, már felcsattan az első szóra, vagy lecsapja a kagylót. András: Ezt a csillapitót adja be Balognak. Lazarits: Melyik Balognak? Annak, aki az emeleten fekszik,vagy a másiknak? András: /fáradtan/ Milyen másiknak? Lazarits: Hát annak a... felkelőnek, akivel első este egymásnak estek. András: Azt a felkelőt Vargának vagy Bertának hivják és nem Balognak. Lazarits: /szégyenkezve/ összecseréltem a nevüket, mivelhogy ők estek egymásnak. András: /idegesen/ A katonának adja a csillapitót, ő a súlyosabb. Lazarits: /az ajtóból/ Erről jut eszembe, hogy közben telefonált a Ságvári térről... egy lakó. András: /csukott szemmel/ Milyen lakó? Lazarits: Valamilyen minisztérium árkádja alatt, szóval a Parlament előtt, azt mondja, stószba vannak rakva az emberek, mint a farakás, annyi a sebesült meg a halott. Olyan dirr-durr volt ott délelőtt. Azt kérdi a lakó, hogy nem tudnánk-e odamenni és befogadni néhányat közülük. Mondom neki: nem, mert először is mi ideiglenes kórház vagyunk, másodszor mert egyetlen férőhelyünk sincs, harmadszor meg azért, mert nincs mentőkocsink, kilőtték, /méltatlankodva/ Azt mondja