Intermezzo Horhosfalván; Q 5881

- 34 Böjt: Sajnálom. Ági: Eendkivül megalázó lehet egy nőre nézve, ha megelégszik azzal, hogy a férje sajnálathói xsdbs él vele. Ré mondják, hogy okos? Böjt: Te ezt nem érted, kedves. Ági: /hirtelen feláll/ Sándor, milyennek ismersz te engem? Böjt: Téged?..Olyan vagy, mint a tavasz.. Mint az elolvadt hó után az első tavaszi nap. Ági: Hagyjuk ezeket a buta szóvirágokat. Nem a hálószobában vagyunk« Maradjunk csak ebben a környezetben. Szeptember vége van. Egy hideg este betévedtünk ebbe az elátkozott terembe, ami inkább megfelel egy kriptának, mint a kultura templomának. Te nem az aranyszegélyes házikabátodat viseled és én sem vagyok pongyolában. Böjt: /elképedve/ Mi van veled? \ Ági: Nem tudom. Rám jött az őszinteségi roham. Idegessé tettek ezek az események. Egyszerre olyan érzésem támadt, hogy te nem tartassz engem egész embernek. Böjt: Én téged? /nevet/ Ne habagudj, olyan furcsákat beszélsz. Te vagy a legkedvesebb ember, akivel valaha találkoztam. Ági: Ezt őszintén mondtad? Böjt: Л legőszintébben. Ági: /Megfogja Böjt kezét és a szivére szoritja/ Látod, ez megint jólesett. Most visszaadtad az önbizalmam. Most már sokkal bátrabban teszem fel a kérdést. Böjt: /óvatosan/ Miféle kérdést? Ági: Tehetségesnek tartassz te engem? Böjt: /elhúzza a kezét/ Eízt most miért kérded? Ági: Mert azt akarom, hogy válaszolj rá. Böjt: Miiéle vonatkozásban?